AC Milan
Csapatadatok
Teljes csapatnév	Associazione Calcio Milan SpA
Becenév	Rossoneri (Vörös-feketék) il Diavolo (az Ördög)
Székhely	Milánó, Olaszország
Alapítva	1899. december 16.
Klubszínek	vörös és fekete
Stadion	San Siro
Vezetőedző	Filippo Inzaghi
Bajnokság	Serie A
Nemzeti sikerek
Bajnokcsapat	18 alkalommal
Kupagyőztes	5 alkalommal
Szuperkupa-győztes	6 alkalommal
Nemzetközi sikerek
BL	7 alkalommal
KEK	2 alkalommal
Európai szuperkupa	5 alkalommal
Világkupa	3 alkalommal
Statisztika
Legtöbb mérkőzés	Paolo Maldini 1040
Legtöbb gól	Filippo Inzaghi 201
Csapatmezek
Hazai   Idegenbeli   Harmadik
Hivatalos honlap
AC Milan honlapja

Az Associazione Calcio Milan (rövidítve AC Milan vagy egyszerűen Milan) egy olasz labdarúgócsapatMilánóban, Lombardiában. 1899-ben alapították és fennállása óta szinte minden idényét az olasz futball élvonalában, a Serie A-ban töltötte. A világ egyik legjelentősebb labdarúgó klubja. Eddig összesen 47 trófeát nyert a csapat, közte 18 bajnoki címet és 7 Bajnokok Ligáját. A klub eddig, minden más csapatnál több, 5 alkalommal nyert Európai szuperkupát, és 4 alkalommal pedig világkupát (korábban Interkontinentális kupa). A címek között szerepel még 2 KEK, valamint 5 olasz kupa és 6 olasz szuperkupa. Világrekordnak számító 18 nemzetközi trófeájával a világ legeredményesebb klubja.

Olaszországban a Juventus után a Milan rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral és világszerte is több 10 millióan szurkolnak a csapatnak.

Jelenleg Milánóban, a San Siro stadionban játsszák hazai mérkőzéseiket. A csapat Olaszországban több másik klubbal is rivalizál, főként a városi rivális Interrel. Ezt a mérkőzést Derby della Madonnina-nak hívják, és fokozottan nagy érdeklődés kíséri. A Milan alapító tagja volt a már azóta megszűnt G-14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1899. december 16-án a milánói Hotel du Nordban, Herbert Kilpin vezetésével, angolok és olaszokjelenlétében megalakult a Milan Cricket és Football Club. Elnöknek Alfred Edwards alkonzult jelölték, míg a klubszíneket Kilpin választotta ki: a vörös az ördögöt jelképezi, a fekete pedig félelmet kelt az ellenfélben. Első pályájuk a mai központi pályaudvar helyén állt. A pályaavató mérkőzésen a hazaiak a másik milánói csapat, a Mediolanum ellen játszottak és 3-0-ra nyertek. Az első tétmeccsre 1900 áprilisában került sor, miután a csapat benevezett az 1900-as bajnokságba. Ezen a mérkőzésen az FBC Torinese legyőzte a Milan gárdáját. Csak egy hetet kellett várni az első győzelemre, amikor is az I. Umberto király által felajánlott "Királyi éremért" zajló tornán a Milan Kilpin és Allison góljával 2-0-ra diadalmaskodott a Juventus felett. Ezzel a klub megszerezte története első trófeáját. Kilpin nemcsak játékosa, de csapatkapitánya, edzője és ügyintézője is volt a csapatnak. Az első bajnoki címet már a második bajnoki szezonban megszerezte a Milan.

Az 1906-os idényt a csapat új pályán, a Via Bronzettiben kezdte. A kapukat - Olaszországban először - hálóval látták el, hogy könnyebben meg lehessen ítélni a gólt. A bajnokságot a Milan és a Juventus ugyanannyi ponttal zárta, így a szabályok értelmében bajnoki döntőt rendeztek. Mivel a Juventus több gólt szerzett, az ő otthonukban, Torinoban került sor a döntőre, amely 0-0-lal zárult. A megismételt mérkőzést is Torinóban kellett volna lejátszaniuk, de a milánóiak tiltakoztak: a bajnokság közben visszalépett Genoa ellen szerzett két gólt a szövetség nem számította be. A szövetség elfogadta az érvelést és a meccset áttették Milánóba, de a Mediolanum pályájára. A Juventus azonban nem fogadta el a döntést, el sem utazott Milánóba, így a Milan mérkőzés nélkül megnyerte története második bajnoki címét. Sőt, a következő évben a harmadikat is. Az 1907-1908-as idényre a szövetség nem engedélyezte külföldi játékosok szerepeltetését, ezért a Milan visszalépett a bajnokságtól. Ez a szituáció válsághelyzetet okozott a Milannál: 43 tag elhagyta a klubot és megalapította azInternazionalét.

Az 1920-1980 közötti időszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1925-1926-os idényben megjelentek az első magyar játékosok: Bánás József, Müller Kálmán, egy évvel később pedig Hajós Árpád. A következő jelentős esemény 1927. szeptember 19-én történt: átadták a csapat új, 35.000 néző befogadására alkalmas stadionját, a San Sirot, amelyet Milánó San Siro kerületében emeltek. A pályaavató mérkőzésen az Inter 6-3 arányban verte a Milant. 1938-1939-ben a Milan új nevet kapott: a fasizmus idején nem tetszett az angolos Football Club Milan név, ezért a klubnak nevet kellett változtatnia, így lett Associazione Calcio Milano. 1940-ben csatlakozott a csapathoz a legendás Giuseppe Meazza, miután életkora és sérülése miatt az Inter lemondott róla. A később a San Siro névadójává váló Meazza két idényt húzott le piros-feketében. 1948-ban a Milan megvette a gólerős svéd csatárt Gunnar Nordahlt, majd egy évvel később két honfitársát, Gunnar Grent és Nils Liedholmot. Így az 1949-1950-es bajnokságra összeállt a klub és az olasz bajnokság történetének egyik leggólerősebb triója, a Gre-No-Li, azaz a Gren, Nordahl, Liedholm belsőhármas. A Czeizler Lajos edzette Milan a második helyet szerezte meg a bajnokságban a Juventus mögött, de a Milan 118 gólt szerzett, míg a Juve csak 100-ig jutott. Torinóban pedig 7-1-re kiütötték a Juventus FC-t, ami mindmáig a Juventus történetének legsúlyosabb hazai veresége. A bajnokság gólkirálya pedig Nordahl lett 35 góllal. A következő idényben megszakadt a 44 éve tartó negatív sorozat: a Milan megnyerte a bajnokságot. A gólkirály ezúttal is Nordahl lett, 34 találattal.

Az 1954-1955-ös idényben megtiltották az új külföldi játékosok leigazolását - hacsak nem tudtak felmutatni olasz felmenőket- , miután az olasz csapat kudarcot vallott az 1954-es világbajnokságon. Így került a Milanhoz az uruguayi Schiaffino. Rajta kívül ebben az idényben mutatkozott be Cesare Maldini is. Ebben az évben megalapították a Milanellot, a Milan edzőtáborát. A csapat edzője ekkor Guttmann Béla volt, aki a fedezet Maldiniből hátvédet csinált, a középcsatár Liedholmból pedig középfedezetet. Bár az idény vége felé Guttmannt Ettore Puricelli váltotta a kispadon, a Milan ismét bajnoki címet ünnepelhetett. A gólkirály pedig ismét - immáron ötödször az olasz bajnokságban - Nordahl lett 27 találattal. Az 1955-1956-os szezonban induló BEK-ben a Milan az elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztesReal Madrid állította meg. 1957-ben a vörös-feketék begyűjtötték hatodik bajnoki elsőségüket. Az edző Gipo Viani, egykori Inter játékos volt, aki óriási taktikus volt. Ő találta ki a libero, azaz a söprögető pozíciót. A középcsatár hátrament középfedezetnek, a középfedezet pedig a védők mögé állt szabad emberként. A következő idényben a BEK-serleg elhódítását tűzték ki célul, háttérbe szorítva ezzel a bajnoki címvédést. A gárda a bajnokságban szürkén, a nemzetközi kupában remekül játszott. El is jutottak a BEK-döntőbe, ahol ismét a Real Madridtól kaptak ki.

1959-ben a Milan megszerezte a 7. bajnoki címét. Az egész idényben csak 2 vereséget szenvedtek, hazai pályán veretlenek maradtak. A friss szerzemény, Altafini 28 gólig jutott, de ez sem volt elég a gólkirályi címhez. Az 1961-1962-es idényben új edző került a kispadra: a később híressé vált Nereo Rocco. Első milánói évében bajnoki címhez vezette az ördögöket. Ebben az idényben tűnt fel a fiatal Gianni Rivera. Az 1962-1963-as idényben megszületett Olaszország első BEK-sikere: a május 22-én a londoni Wembleyben rendezett találkozón az előző két kiírás győztese, a portugál Benfica várt Riveráékra. A Benfica szerzett vezetést Eusébio révén az első félidőben. A gól után Trapattoni vette át Eusébio őrzését Beniteztől és ez jó húzásnak bizonyult. A második félidőben aztán jött Altafini, aki két Rivera-passzt váltott gólra. A Benfica végül emberhátrányba játszotta le a meccset, mivel Coluna megsérült és akkoriban még nem lehetett cserélni.

Az 1963-1964-es idényben a Milan történetében először részt vett az Interkontinentális Kupában, de a Pelével felálló brazil Santos jobbnak bizonyult. A következő sikerre 1967-ig kellett várni: történetük során először megnyerték az olasz kupát. Az 1967-1968-as idényre a vezetőség visszahívta Nereo Roccot a kispadra. Az eredmények pedig nem maradtak el: kettős siker. A Milan megnyerte a bajnokságot és a KEK-et is. Sőt a gólkirályi cím is Milánóba került, Pierino Prati révén. A KEK-döntőben a Milan Kurt Hamrin két góljával verte meg a Hamburgot. A következő évben pedig a skót Celtic és a Bobby Charltonnal felálló angol Manchester Unitedkiverésével ismét bejutottak a BEK-döntőbe. A május 28-i madridi fináléban a Johan Cruyff vezette Ajax volt az ellenfél. Végül a Milan nagy fölénnyel, 4-1-re nyerte a döntőt. Prati három, Sormani egy gólt szerzett. (Három gólt BEK-döntőben Pratin kívül csak két korábbi Real Madrid játékos tudott elérni: Puskás Ferenc 1960-ban és 1962-ben, illetve Alfredo Di Stéfano szintén 1960-ban).

A vörös-feketék elindultak a világkupában, az ellenfél az argentin Estudiantes volt. A Milánóban elért 3-0-ás győzelem után pokol várt az olasz csapatra Argentínában. A visszavágón az Estudiantes játékosai összevissza rúgdosták a Milan játékosait. Prati agyrázkódást szenvedett, Maldera izomszakadást, az argentin, de Milan színekben játszó Combinnak pedig eltört az orra szabálytalanságok következtében. A meccset az Estudiantes nyerte 2-1-re, de összesítésben a 4-2-re a Milan nyert, megszerezve története első világkupa-trófeáját. 1972-ben a még mindig Rocco irányította csapat megnyerte az olasz kupát. 1973-ban jött az újabb nemzetközi siker: a Szalonikiben megrendezett KEK-döntőben Chiarugi korai találatával a Milan 1-0-ra legyőzte a Leeds Unitedet. Ezután pedig elhódították az olasz kupát is. 1974 januárjában rendezték a második Európai Szuperkupa döntőjét, ahol a friss BEK- és KEK-győztes találkozott, azaz az Ajax és a Milan. A milánói 1-0-ás győzelem után Amszterdamban, a visszavágón az Ajax átgázolt az ördögökön: 6-0-ra nyert. 1978-ban Liedholm lett a vezetőedző, akinek irányításával 1979-ben a Milan megszerezte a csillagot jelentő 10. bajnoki címét. A piros-feketék ebben a tekintetben 21 évet késtek a Juventushoz és 13-at az Interhez képest, de mindmáig csak ez a három csapat lépte túl a 10 bajnoki elsőséget. De az örömbe üröm is vegyült: 1979 februárjában elhunyt Nereo Rocco, a csapat legendás edzője, valamint visszavonult talán a legnagyobb Milan-játékos, Gianni Rivera.

A bundabotránytól az ezredfordulóig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1980 tavaszán kitört a bundabotrány. A szövetség és az igazságszolgáltatás döntésének értelmében a Milant - a Lazioval együtt - visszasorolták a Serie B-be. (Ma már csak az Inter az egyetlen csapat, amely soha nem esett ki az első osztályból). Colombo elnököt és Albertosi kapust örökre eltiltották, és több játékos - példáulMorini, Chiodi, Paolo Rossi - kapott hosszabb-rövidebb eltiltást. A Milan megnyerte a másodosztályt, de a következő idényben pocsékul szerepelt a Serie-A-ban, így ismét kiesett. A csapatból sok meghatározó játékos elment. Csak Franco Baresi, Mauro Tassotti, Stefano Battistini és Alberigo Evani maradtak. Nekik köszönhetően a Milan megnyerte a Serie B-t és visszakerült az első osztályba. 1985-ben a Fininvest csoport és elnöke, Silvio Berlusconi bejelentkezett a Milanért, majd 1986. március 24-én Berlusconit megválasztották elnöknek. A klub játékosvásárlásba kezdett: Donadoni, Giovanni Galli, Massaro, Galderisi voltak az új szerzemények. Ekkorra vált alapemberré Paolo Maldini, Cesare Maldini fia.

1987 áprilisában a gyenge eredmények hatására az addigi edző, Liedholm technikai igazgató lett, míg az edzői posztra Fabio Capello érkezett. Bár a csapat elérte azUEFA-kupás részvételt jelentő 5. helyet, az új idényt mégis új edzővel, Arrigo Sacchival kezdték. Ekkor szerződtették a két holland légióst, Marco Van Bastent ésRuud Gullitot, illetve Carlo Ancelottit, aki az AS Romat hagyta ott. Egy hatalmas hajrával meg is nyerték a bajnokságot. Az utolsó előtti fordulóban a Napoli 1 ponttal vezetett a Milan előtt és Nápolyban vendégszerepelt a Milan. A Maradona vezette kékek azonban hatalmas csatában 3-2-re kikaptak az ördögöktől. Pár hónappal később a rossonerik begyűjtötték az Olasz Szuperkupát is a Sampdoria ellenében. Az 1988-1989-es idényben a BEK-győzelem volt az elsődleges cél. Ennek érdekében szerződtették az európabajnok Frank Rijkaardot. A barcelonai BEK-döntőben, a Real Madridon átgázoló Milan a román Steauat fogadta. A piros-feketék elsősorban Gullitnak és Van Bastennek köszönhetően leiskolázták a románokat, a végeredmény 4-0 lett. Majd elnyerték az Európai Szuperkupát a Barcelonalegyőzésével.

Az 1989-es világkupára Tokióban került sor, ahol a Milan a kolumbiai Nacional Medellinnel találkozott. Evani hosszabbításban szerzett góljának köszönhetően a világkupa Milánóba került. Bár sokáig úgy tűnt, az 1989-1990-es bajnokságban akár 3 trófeával is gazdagodhat a klub, végül azonban csak a BEK-serleg jött össze: Rijkaard góljával 1-0-ra győzött a Milan a Benfica ellen. Az Európai Szuperkupáért vívott mérkőzésen a Sampdoria volt az ellenfél. Októberben a Genovában elért 1-1 után november végén hazai pályán 2-0-ra győzött Sacchi csapata, így sorozatban másodszor ültek fel Európa trónjára. Pár napra rá következett a Világkupa Tokióban. Ezúttal a paraguayi Olimpia Asuncion volt az ellenfél, de az ördögök 3-0-ra nyerték a találkozót. Az 1990-1991-es idény meghatározó mérkőzése volt a BEK negyeddöntőjében létrejött Olympique Marseille - Milan összecsapás. Miután a Marseille megszerezte a továbbjutást érő találatot, a szurkolók berohantak a pályára, majd a stadion reflektorai is kialudtak. A Milan játékosok bevonultak az öltőzőbe, ahonnan nem voltak hajlandóak kijönni, így a meccset a Milan nélkül kellett lefújni. Továbbjutott a Marseille, a Milan pedig 1 éves eltiltást kapott az UEFA-tól. Ez volt Arrigo Sacchi utolsó idénye, helyére Fabio Capello érkezett. Az 1991-1992-es szezonban a 25 találattal gólkirályi címet begyűjtő Van Basten vezetésével veretlenül lett bajnok a Milan, sőt a veretlenségi sorozat a következő idényre is áthúzódott: összesen 58 meccsen keresztül nem talált legyőzőre a Milan. Nem csoda hát, hogy az 1992-1993-as bajnokságot is megnyerték, a csapatban új meghatározó játékosokkal: Albertini, Papin, Boban, Szavicsevics, Lentini, Eranio. A BEK-serleg elhódítása azonban elmaradt. A döntőben az Olympique Marseille 1-0-ra legyőzte a megsérült Van Bastent elveszítő Milant. Később kiderült, ez volt a holland utolsó hivatalos mérkőzése a Milan színeiben. Az ördögök a vereség ellenére pályára léphettek a világkupában, miután a Marseille-t az UEFA eltiltotta. A Milan azonban 3-2-re kikapott a brazil São Paulotól.

Az 1993-1994-es BEK-sorozatban is meneteltek Maldiniék. Az elődöntőben a Monacot legyőző csapat az esélyesebbnek kikiáltott Barcelonával találkozott a kupadöntőben. A Filippo Galli által irányított védelem átjátszhatatlannak bizonyult, de Szavicsevicsékkel sem tudott mit kezdeni a Barcelona, a végeredmény 4-0 lett. A Milan története során ötödször szerezte meg a BEK-serleget. Majd begyűjtötte az Olasz Szuperkupát és az Európai Szuperkupát is. 1995 nyarán, az Ajax ellen elvesztett BEK-döntő után, a Milan megvette Roberto Baggiot és George Weaht, Gullit azonban végleg elhagyta a csapatot, Tassotti pedig visszavonult és Panucciváltotta. Az 1995-1996-os szezon végén a piros-feketék történetük 15. scudettóját ünnepelhették - öt idény alatt a negyediket -, de Capello távozott. 1997-ben a csapatkapitány, Franco Baresi is visszavonult. A következő nagy eredményre 1999-ig kellett várni, amikor ismét bajnokságot nyert a Milan, Alberto Zaccheronival a kispadon. 1999 nyarán érkezett a klubhoz az ukrán gólzsák, Andrij Sevcsenko, de az eredmények elmaradtak, teljesen szétesett a csapat.

A 21. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2001-2002-es bajnokság közben aztán jött az új edző, Carlo Ancelotti, aki 2009-ig volt a vörös-feketék vezetőedzője. A következő szezonra kicserélte a fél csapatot és neki lett igaza: 2003-ban, Ancelotti első teljes szezonjában Bajnokok Ligája döntőt játszhatott a Milan úgy, hogy már a BL-selejtezőben be kellett kapcsolódnia a küzdelmekbe. A döntőben az ellenfél pedig a Juventus volt. A mérkőzést a hosszabbításban sem tudták eldönteni a felek, így 11-es rúgásokra került sor. Ebben a Milan bizonyult jobbnak és megszerezték 6. BL-elsőségüket. De nem ez volt az utolsó győzelem ebben az idényben. Olasz kupagyőztes lett, majd elhódította az Európai Szuperkupát is a Sevcsenko, Pirlo, Seedorf és Rui Costa által vezényelt csapat. Közben Maldini túlszárnyalta Rivera rekordját, miután több mint 501 bajnoki mérkőzésen viselte már a Milan mezét. 2003-ban érkezett a fiatal irányító, Kaká, aki hatalmas meglepetésre hamar kiszorította a csapatból Rui Costát. 2004-ben jött az újabb bajnoki cím.

A 2005-ös BL finálé hozta a sorozat egyik legizgalmasabb találkozóját. A Milan az isztambuli döntőben már 3-0-ra vezetett a Liverpool ellen, de az angolok nem adták fel és a második félidőben ők is rúgtak 3 gólt. A hosszabbítás nem hozott gólt, de a 11-esekben a lélektani előnyhöz jutó Liverpool felülmúlta a Milant, ezzel megnyerve a BL-trófeát. Két évvel később jött a "visszavágó", ezúttal Athénban. Ismét a Liverpool volt az ellenfél, ezúttal azonban Kaká vezetésével a piros-feketék két vállra fektették a Poolt. Kaká ráadásul 10 találatával BL-gólkirály lett. 2007 decemberében pályára léptek a negyedik alkalommal kiírt klubvilágbajnokságonJapánban - amely a világkupa utódja. A fináléban az argentin Boca Juniors volt az ellenfél. A Milan 4-2-re, első európai csapatként megnyerte a döntőt.

Majd 2011-ben Scudettót nyert a csapat.

Sikerlista[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

• Serie A bajnoka – 18 alkalommal
  • 1901, 1906, 1907, 1951, 1955, 1957, 1959, 1962, 1968, 1979, 1988, 1992, 1993, 1994, 1996, 1999, 2004, 2011
• Olasz kupagyőzelem – 5 alkalommal
  • 1967, 1972, 1973, 1977, 2003
• Olasz Szuperkupa-győztes – 6 alkalommal
  • 1988, 1992, 1993, 1994, 2004, 2011
• Bajnokcsapatok Európa Kupája, illetve Bajnokok Ligája (UEFA Champions League)-győztes – 7 alkalommal
  • 1963, 1969, 1989, 1990, 1994, 2003, 2007
• Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK, UEFA Cup Winner's Cup)-győzelem – 2 alkalommal
  • 1968, 1973
• Interkontinentális Kupa-győzelem – 3 alkalommal
  • 1969, 1989, 1990
• Európai Szuperkupa-győzelem – 5 alkalommal
  • 1989, 1990, 1995, 2003, 2007
• FIFA klub-világbajnokság-győzelem – 1 alkalommal
  • 2